city_bayern_2.PNG„Ahoj, poplacsek!”

Ez a Terminátor 2 szlovák változatában elhangzott mondat is épp olyan városi legenda, mint a Manchester City tegnapi játéka. Dejóóó érzés a lelkem mind a két bugyrának (1. Bayern drukker bugyor, 2. Kárörvendő bugyor) leírni ezt a mai posztot. Miért is?

Hát kérem azért, mert tegnap a néprémisztgetések ellenére (vagy inkább pont azok miatt) lealáztuk a Cityt a saját stadionjukban. És most nem a szurkolói véna szól belőlem polgártársak, hanem a „sportszaki”, mikor azt mondom, lealáztuk. Nem akarom szaporítani a szót a nagyszerű teljesítményünkről, az elképesztő fölényről vagy jobbnál jobb helyzetekről, ahogyan a gólokról sem és az utolsó húsz perc lazaságáról sem. Mivel tudjuk, láttuk, átéltük. Inkább kicsit másfelé kacsintunk most, mert bizony az ördög a részletekben rejlik.

city_bayern_1.PNG

- És azt láttad, amikor belőttem, a hülye meg nem értette mi van? Há-há!!

- Igen! Aztán így nézett az égre összetett kezekkel, mintha ezen múlott volna!! Há-há-háá!

 

Ezért most az UEFA hivatalos oldalán leközölt interjúkat posztolom ki (amelyeket magam fordítottam, és ha nem tetszik, akkor azt leszarom ;) ), mert bizony sok igazság van bennük. Külön kiemelném Robben és Negredo nyilatkozatát.

Arjen ismét nem a szerény oldalát mutatta a kamerák felé (sem), de szavaival vitatkozni ettől függetlenül érdemtelen. Negredo pedig rescpect, mert nem fényezte a dolgot.

 

Arjen Robben, (Bayern)


Élveztük a játékot ma este és nagyszerűen teljesítettünk csapatként. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy kicsit többet vártam a Manchester Citytől, mert úgy gondolom, hogy egy remek csapat, de végül egy könnyű meccsen egy nagyszerű győzelmet arattunk.

Azt hiszem, túl sok területet hagytak nekünk és mi nagyon jól használjuk ki a szabad területet. Ha ismered a csapatunkat tudod, hogy ez az amit nagyon jól csinálunk. Megőrizzük a labdát és helyzeteket alakítunk ki, mert sok minőségi középpályásunk és támadónk van.

A félidőben azt mondtuk, hogy szükségünk lesz még egy gólra, hogy tovább tudjuk játszani a focinkat és így is történt. Nekik is vannak bőven remek játékosaik, akiknek csak egyetlen villanás kell, ezt látható volt az utolsó 20 percben, amikor egy kicsit kiengedtünk és kevésbé koncentráltunk. Lőttek is egy gólt, de persze ez nem számított, mert 0-3 volt az állás és a meccs már eldőlt.

Két lábbal a földön kell maradnunk, még mindig csak a szezon elején járunk és még hosszú út áll előttünk. Örülünk a ma esti teljesítményünknek, de nincs értelme már most egy újabb döntőről vagy elődöntőről beszélni. Tovább kell jutnunk a csoportból és meglátjuk mi lesz.

city_bayern_3.PNG

Jérôme Boateng (Bayern)

Egy nagyszerű játékot játszottunk ma, nagyon erősnek tűntünk. Nem egyszerű nyerni itt 1-3 -ra, egy nagy klub ellen, szóval örülünk. A tavalyi év után természetesen nehéz a helyzetünk, de még jobban akarjuk csinálni. Új edzőnk van, aki bízik bennünk és önbizalmat ad, ezt látszott a mai játékunkon is. Az edző taktikája számunkra nagyon passzol, magabiztosak vagyunk a labdával és élvezzük a játékot.

Dante (Bayern)

Ez egy nagyon fontos győzelem volt, mert a Man City egy nagyon erős csapat és most nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy az első helyen zárjuk a csoportot. Remekül alkalmazkodunk egymáshoz (Guardiolával), ő egy nagyszerű ember és hihetetlenül profi. Nagyon jól megtanult németül rövid idő alatt és mindannyian folyamatosan fejlődünk az ő filozófiájával.

Álvaro Negredo (Manchester City)

A gólomnak semmi haszna nem volt, szóval nem vagyok igazából boldog miatta. Rosszul játszottunk ma és nem tudunk kiemelni semmi pozitívumot, mert nem volt semmi pozitívum. Ők domináltak, helyzeteik voltak, lőttek három gólt. Nagyon nehéz ellenük. Szeretik birtokolni a labdát és ha náluk van használják is, ráadásul nagyon jól. Ha egyszer sikerül megszerezned, akkor is nagyon nehéz koncentrálni, mert 90 percet azzal töltöttél, hogy a labda után szaladgáltál.

Fernandinho (Manchester City)

A Bayern egy nagyon jó csapat, remekül van összerakva, megvan a sajátos játékstílusuk és mi nem tudtuk megállítani őket. Megnyerték a BL-t tavaly. „Food football” -t (fingom nincs ez mit jelent) játszanak, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legjobb csapat Európában. A mérkőzés vége felé kialakítottunk néhány helyzetet, ez is valami, de folytatnunk kell a munkát és meg kell próbálnunk megnyerni a következő meccset.

UEFA-Champions-League-Logo.JPG„A Bayern München azt csinál, amit akar.”

 

Ezzel a tegnap esti Bayern - CSKA meccsen elhangzott számomra nagyon kedves mondattal indítanám rövid kinyilatkoztatásomat a tegnapi BL napról.

 

Csak röviden akarok kitérni a Hannover 96 elleni múlt hétvégi meccsre és az utána következő eseményekre. Összességében jó érzés, hogy behúztuk a három pontot. Végig fölényben játszottunk, de hiányzott valami. Valahogy olyan volt az egész meccs, mint amikor bemész reggel dolgozni, hulla unott pofával megcsinálod a munkádat szépen és precízen az átlagot nyújtva, utána pedig nap végén, mint aki jól végezte dolgát hazamész. Ezt éreztem a csapaton is, de úgy látszik nem csak én voltam így ezzel.

fc-bayern-muenchen-besiegt-hannover-96-image_580x325.jpgUgyanis Sammer bácsi köszönte szépen és beszólt a fiúknak, olyan sportfőnökösen, Uli papa meg persze megvédte őket jó apuka módjára, noha inkább a klubbot, mint a játékosokat. Valójában mind a kettejüknek igaza volt szerintem. Sammer a kényelemfociról és a lélektelen játékról beszélt a játékosokkal kapcsolatban (tuti nem látta a Román - Magyart), valamint Pep - az utóbbi időben rendesen megedzett - páncélja mögé bújásról is ejtett néhány szót. Szerintem mondandója nem csak hogy jogos volt, de teljesen helytálló is. Ugyanakkor igazat adok Uli papának is, aki nem mondta, hogy nincs igaza Sammer bácsinak, hanem inkább amolyan:

Mattiasz fiam! Ilyent nem mondunk a nyilvánosan, mert asztat hiszik, hogy méh légy van a levesbe, pedig nem is.”

Bayern-Muenchen-Presents-Matthias-Sammer-As-Senior-Executive-President-Sport.jpgTehát egyetértek Uli papával is, mert ő a marketing és az imázs szemszögéből vizsgálta Sammer bácsi mondatait, de ettől függetlenül azok igaz szavak voltak. Persze azóta már lenyilatkozta a kopasz, hogy nincs közöttük harag, hiszen feltehetőleg rekedtre ordibálták egymás arcát az irodában, majd 4-16 korsó sör mellett kibékültek, miközben Uli tőzsde- és adótippeket adott Sammernek, amiért cserébe Matthias ajánlotta fodrászát.

 

Itt akkor egy huszárvágással át is kanyarodhatunk a CSKA Moszkva elleni BL rajtra. A játékunk számomra meggyőző volt, bár már a félidőben abszolváltam, hogy nagyon langyiba fogjuk nyomni a második 45 percet, de akkor is élvezetes volt. Most persze előállhatunk a negatív szemlélettel, hogy szerencsénk volt, mert sérültek voltak a CSKA „sztárjai” és bár én nagy tisztelője vagyok (de tényleg!) Dzagoev, Doumbia vagy González munkásságának, de a meccs képén nem nagyon javítottak volna, esetleg egy szépítő találat formájában fényesíthették volna karrierjük csillagát. Nem tudom, hogy Sammer mondandójának hatására vagy a frissen nyírt Allianz Aréna gyepének illatára, de ezen a meccsen volt tűz a csapatban, no persze csak az első félidőben, mert ugye a bányászokra is tartogatni kell a kraftot.

bayern-munich-cska-moscow.png

Összességében majdnem minden játékosunkkal teljesen elégedett voltam. Alaba már jó ideje kedvencem, persze ebben nagy szerepet játszott a „Az egy másik néger volt.” mondata. Be is bizonyította már három perc után, miért is bírjuk annyira. Mandzukic fejjel verte először a kapufát majd Akinfeev kapust, a kegyelemdöfést pedig Arjen a Dortmundverő vitte be. Igaz, itt el kell mondjam, ha kihagyja azt a helyzetet akkor a TV-n keresztül verem agyon. Kivételt csupán egyik személyes kedvencem T. Müller képez, aki harmatgyenge volt. Őt követheti a sorban a felemás teljesítményével Kroos kispajtás, aki mióta nem egyedül van a csatár mögött (vagy egyáltalán nem ott van) teljesen halovány tud lenni. No meg persze az örök kedvencem Márcio Rafael Ferreira de Souza, aki már Lahmot is annyira idegesíti, hogy inkább megtapossa ő izomból (ha már az oroszok töketlenek) csak ne játsszon az a szerencsétlen. De bírja a kis búzavirág a gyömöszt, mint a trabi az étolajat, így folytathatta a kínlódást. A félidőben feltehetőleg Philipp átment a CSKA öltözőjébe és szólt a fiúknak, hogy segítsenek már neki. Gondolom ezt azért, mert a második félidőben már gyötörték rendesen a brazil csodát a szibériai favágók. Azt viszont el kell ismernem, hogy a kapura lövése igen csak jó volt, talán ha nem ő lövi még a kaput is eltalálja, mármint az üresebbik részét, nem a hálóval szőttet.

 1996302_w2.jpg

Szóval jók voltunk az a lényeg. „CSKA hat keine chance!” ahogy a német mondaná. Így tovább srácok! Remélem sérültjeink már visszatérnek a csatatérre a City ellen!


A többi meccs pedig papírforma volt, erre egy mondatnál többet nem is szánnék. Egyetlen kivétel a Juventus volt, akikre most nagyon mérges vagyok, mert tipszmikszűtem és biza rajtuk ment el, de meg is érdemlem, ha már a digókra fogadok.

G. M. Valentine 2013.09.11. 12:17

Kitérő

brazil_2014.jpeg„A reklám után visszajövünk!”

 

…mondta a Bundesliga és két hét szünetre távozott. Persze ez nem a lazítás időszaka, legalábbis nem a válogatott játékosoké, akikből pedig akad pár a Bayern háza táján.

Szombaton meglátjuk mennyi energiát vett ki a válogatott szereplés fiainkból. Reméljük nem sokat, mert nekünk 15(!) válogatott játékosunk van, akik közül 12 -en szerepeltek is válogatottjukban ezen időszak alatt (Neuer, van Buyten, Lahm, Boateng, Alaba, Kroos, Müller, Robben, Shaqiri, Ribery, Pizarro, Mandzukic) sőt(!), 9 -en két mérkőzést is játszottak (Neuer, Lahm, Boateng, Alaba, Kroos, Müller, Shaqiri, Ribery, Pizarro). Az eredményeket most ne firtassuk, erre is megvannak a megfelelő blogok és egyéb publikumok. A helyzet viszont Bayern szempontból a hétvégi Hannover elleni meccset tekintve annyi, hogy a 96-osok "jóval kevesebb" válogatott játékost tudhatnak keretükben, így nekik ez a két hét pihenéssel és felkészüléssel zajlott, de ennek lényegét majd a meccs után kielemezzük.

 

Inkább kicsit a válogatottakról ejtenék pár szót. No nem az összesről! Két válogatott szereplése lehet érdekes egy magyar Bayern szurkoló számára, ez pedig a Nationalelf és a Magyar Válogatott.

DFB-Kader.jpg  magar_v.jpg

 

 

A C csoport éllovasa az Elf, mondhatni mind a két meccsen hozta a kötelezőt, ezzel tovább gyarapította pontjai számát. Még két meccs áll előttük, a Svédek ellen idegenben és az Írek ellen otthon kell helyt állniuk. Csoportelsőségük csak akkor kerülhet veszélybe, ha mind a két meccsen kikapnak és a jelenleg második Svédek mind a két hátralévő meccsüket megnyerik. A Svédek egyébként Alabát és honfitársait fogadják szerény királyságukban az Elf elleni meccs előtt pár nappal. Én az Elftől az Írek ellen győzelmet várok a Svédek ellen pedig… a tavaly októberi meccs után inkább nem bocsátkozok következtetésekbe. Az Elf egyébként az elmúlt két meccsén lőtt 6 gólt és nem kapott egyet sem. Számunkra érdekesség, hogy Kroos(1) és Müller(2) is betalált, sőt a gólok felét tulajdon képen ők lőtték. Persze feltételezhetjük, hogy sem Kroos sem pedig Müller nem a Feröer válogatott- vagy éppen az Osztrák válogatott kis csapatzászlajának ölelgetésével merülnek álomba, ahogyan valószínűleg unokáiknak sem minden este ezt a két diadalt mesélik majd el, de tény, hogy vannak válogatottak, aki ölni tudtak volna ezért a 6 pontért.

roman_magyar.jpg

A szomorúbb kitérőt a selejtező D csoportjának irányába kell tennünk, amelyben kis hazánk is szerepel. 4 meccsel a selejtezők vége előtt még kacérkodtunk a pótselejtezőbe jutás gondolatával. Feltüzelték a népet a Románok elleni idegenbeli meccsre, aminek csúfos pofára esés lett a vége. Ugyanis elkúrtuk, nem kicsit, nagyon! A Románok porig aláztegervari-sandor.jpgak minket és ehhez minden joguk és lehetőségük megvolt. Leírhatatlanul szarul játszott a magyar csapat, ezért nem is írok a játékunkról semmit. Eltemettük magunkban a remény hamvait. A fiúk viszont kaphattak a pofájukra (biztosan nem a fél zombi Sanyi bácsitól), mert pár nappal később 5:1 arányban lenyomták az Észt hadakat, ráadásul a Románok beleszaladtak Jumurdzsák lándzsájába otthoni pályán, így újra a második helyre léptünk. A remények maradtak, a valóság viszont szomorú. Most már két üldözőnk van és a keserű igazság az, hogy az Oranjét idegenben kellene aláznunk (amelytől meccstől egy, a bukarestihez hasonló találkozót várok), Andorrát pedig itthon kell lenyomni. Persze vannak még egyéb „matematikai” esélyek is, de a focit füvön játsszák nem papíron. Ne izguljunk drága magyarok, mert lehet, hogy meglesz a pótselejtezős hely, viszont érdemes megnézni, hogy mely csapatok állnak jelenleg, illetve állhatnak a pótselejtezőt érő második helyen az egyéb csoportokból, ezért gondolkodjunk el rajta, mikor jobb beleszaladni a késbe.

Nekem minden esetre ez a kis válogatott kitérő bőven elég volt. Szeretem a színvonalas futballt, úgy hogy induljon a Buli és a BL!

uefa-super-cup.jpg„Éppen, hogy csak bejött a papírforma!”

Drámai diadalban hódítottuk el az Európai Szuperkupát. Sokan jelentéktelen trófeának ítélték meg ezt a csúzliágasba ágyazott féltojást, nekem speciel ez igazán fontos volt. Egyrészt, mert ilyenünk még nem volt, másrészt mert egy német csapat sem nyerte még meg soha, harmadrészt a Cselszkitől vettük el, negyedrészt az általam úgy utált Műringyó Cselszkijétől. Az már csak hab volt a tortán, ahogyan megnyertük.

lukaku.jpgIsten nem ver bottal, csak Lukakuval igaz-e José? Beszoptad bibibííí!

Félre téve a vulgáris stílust és visszatérve az intelligens szurkoló gúnyájába érdemes kicsit megnéznünk a meccset, amolyan részleteiben megközelítőleg.

Sajnos ki kell emelnem, hogy a Cselszki kezd csapat formát ölteni, ez pedig az én meglátásom szerint semmi másnak nem köszönhető, mint annak, hogy van egy edzőjük. Egy olyan edzőjük, aki a csapatot egységes irányba tereli és rá tud húzni egy stílust a csapat egészére. Persze nem várhattunk mást José mestertől, minthogy a Londoni Kékekből Londoni Henteseket csinál (talán ezért akarta ennyire megvenni a Vén Rúnit), de ez nem változtat azon a tényen, mi szerint a Cselszki jobb lett (nem jó! csak jobb). Tagadhatatlan, hogy vannak tehetséges focistára hasonlító egyedek a Cselszkiben, de szerencsére azért nem világklasszisok. A taktikájuk egyszerű volt. Védekezni foggal-körömmel-könyökkel-talppal meg amivel lehet, majd kontrázni amikor lehet. Szomorú, de be is jött nekik nagyjából, bár mind a két gól elkerülhető lett volna. Először is nem kell üresen hagyni Torrest (jó megértem én, hogy Torres, de hát „Vak tyúk is talál szemet!”), más felöl pedig nem kell benyalni minden gyermeteg lövőcselt. Harmad ízben pedig el kéne rabolni a Petr Cech nevű formát és bezárni egy furgonba a meccs idejére, valamint be kéne lőni a ziccereket (is).

jose-mourinho_special.jpgThe "Special" One

 

Ami pedig minket illet, az már az érdekesebb kérdés. Számomra továbbra is az egyik legszomorúbb az idei szezonban, az a Bayern szurkolótáborának két részre szakadása. Ezen felül a Pep ellenes „mozgalom” az idegőrlő. De nem vagyunk egyformák, vannak közöttünk, akik sírni szeretnek és vannak, akik nevetni. Ilyen ez a világ. Számomra egy komoly hibát vétett Pep (idén már sokadszor), ez pedig a 13-as (akinek a nevét nem mondjuk ki) folyamatos lehetőséghez juttatása. Mármint lehetőséget adni neki, hogy elkúrja a meccseinket. Ettől függetlenül a Cselszki ellen jól nyomtuk (még 13-as sem volt annyira szar), és ami igazán tetszett, az a győzni akarás.

rib-pep.jpgOminózus pillanat volt, amikor Ribery a gólja után kirohant Pephez, persze feltehetően a beszélgetésük magasröptű volt

- Odabasztam a geciknek mester!!! Jeeee!!!

- Há mondtam, hogy kúúúúrd ráááá izombóóóó bazzzeg!

na persze megtörténhet, hogy a relativitáselmélettel kapcsolatos egyetértésüknek adtak hangot, ezt talán soha nem tudjuk meg, viszont őszinte interakció volt, ez nem vitás.

Azóta (legmélyebb elkeseredésemre) többen leárulózták és/vagy seggnyalózták Franckot, ami elfogadhatatlan szurkolói magatartás. Én egyelőre hiszek a katalán ördögben, mert vakon bízom a Kalle-Uli-Lahm-Ribery kvartettben (is). Ha ők megvédik az antikrisztust, akkor biza én is sátánista leszek.

 

Nekem ez a meccs a fény volt az alagút végén, mert láttam a srácokon, hogy akarnak. Ez az, ami mindennél fontosabb. A tudásuk és a rutinjuk megvan, már csak az akarás kell. Hiszem, hogy sikeres szezont fogunk zárni (no nem a triplázásra gondolok, de egy esetleges duplára), ahogyan azt is szentül hiszem, hogy az eredményesség nem Pep-en fog múlni. Ha a fiúkat elkapja a gépszíj, akkor mindegy ki az edző, szétkapnak mindenkit.

 

Persze sejthető, hogy az ősz gyengébb lesz, itt csak remélem, hogy a Buliban legrosszabb esetben is csak pár pont lesz a lemaradásunk, a BL csoportból meg tovább kő menni oszt annyi. A DFB Pokalt meg személy szerint leszarom. :)

G. M. Valentine 2013.09.05. 12:36

Rajzás

German-Super-Cup-Football_black.PNGBár eltelt már több, mint egy hónap azóta, hogy a Zecke hadak kiszívták a vérünket a Signal Iduna Park gyepén, ennek ellenére úgy vélem, ez annyira fájó pont volt sokaknak, hogy most, amikor a kedélyek már lenyugodtak ideje újra feltépni a sebeket. :)

 

A meccsre a Bayern szurkolók általában két féle képen emlékeznek. Az emlékeket leginkább az határozza meg, hogy ki örül Pep-nek és ki az, aki mágián égetné el a katalán ördögöt. Én már most előre leírom, hogy egyik csoporthoz sem sorolom magam, abban az esetben, ha kényszerűen választanom kellene, akkor én bezony a Pep mellett kardoskodók táborát erősíteném, de erről még úgy is sok szó fog esni a blogon, szóval most ne foglalkozzunk vele.

 

A meccsről összességében nekem az a véleményem, hogy ellenére az elvárt Bayern győzelemnek és a pokol bugyraiban megélt kudarcnak, az eredmény majdnem reális.

2140770_full-lnd.jpgnesztek! bemegkaphatjátok... azt most két évig hangotokat ne halljuk!

 

Nézzük csak meg ezt egy kicsit "sportszakmai" szemmel. Az egyik oldalon adott volt egy tavasszal triplázó Bayern, amely új edzőt kapott. A másik oldalon pedig ott a Dortmund, aki ezüstözött szezont hagyott maga után, de az edző maradt.

 

A helyzet az, hogy az elvárt Bayern győzelem önmagában szürreális volt. Hiszen új az edző, idegenben játszottunk és bármilyen fura is, hiányzott a csapat magja (Neuer, Dante, Scweinsteiger, Martinez, Ribery). Ezen játékosok hiányát nagyon megérezzük. Még egyikük-másikuk pótolható, de véleményem szerint ennyi hiányzóval nem bírunk. Azt pedig sokan elfelejtjük, hogy a BvB az a csapat, aki ellen az egész „álomszezonban” szenvedtünk. A bajnokságban két döntetlen, a kupában egy kiizzadt 1:0, a BL-ben pedig egy utolsó percekben született győztes gól. Itt megjegyezendő, hogy Arjen a Dortmundverő a szuperkupán is hozta a formáját és kanyarintott kettőt a méheknek.

 

Az első hiányzó, akit megéreztünk az Neuer volt. Emlékszünk ugye Starke bénázására. Itt persze jön a szöveg, hogy zavarta az a bizonyos védő, de eleve az egész támadás Starke hibájából indult, másrészről pedig egy labdát le kell tudni húzni és kész. Öt ember közül is, nem pedig egy védő közeléből. Az egy elbénázott pech gól volt, amit nyugodtan Starke kapus számlájára írhatunk. Ezek után nagyot küzdve Arjen a Dortmundverő kiegyenlített, majd újabb sokk ért minket. A Belga fejelt egy olyan öngólt belső védő létére, amelyet a legjobb centerek sem tudnak. A hátunkba kapott kés után egyből jött huszárvágás, amelyet Gündogan néven ismer a világ és a földre kerültünk. Ennek ellenére vert még egyet a Bayern szív és sikerült egy sebet ejteni a kullancsméhrajon Arjennek a Dortmundverőnek, de hiába volt mindez, mert jött a kegyelemdöfés, a végrehajtó pedig Reus volt. Kikaptunk 4:2 -re, amelyből két gólt nyugodt szívvel írhatunk a saját faszságaink rovatba. Egyébként 2:2 lett volna a történet, ami a helyzetet tekintve elfogadható.

int_130727_BUNDESLIGA_DORTMUND_BAYERN_POST.jpgkis buzi... :)

 

Összegezve Pep ide vagy oda, azt a meccset sem nem a spanyol sátán miatt veszítettük el, hanem saját magunk miatt és ez a katalán ördögnek is ugyan úgy fájt.

aucs_pep.jpegA személyes élményeim közül csak annyit emelnék ki, hogy nagyon vártam a meccset, de amikor a kommentátor elkezdte mondani a hiányzóinkat a következő (ma is felmutatható) üzenetet küldtem a tesómnak a rohadt okos telefonommal:

 

„nincs a fel csapatunk… rafinha a hatved… idegenben jatszunk. ezek elvernek minket mint jeg a hatart”

 

Az igazság az polgártársak, hogy szerintem a fent említett mondat mindnyájukban megfogalmazódott mélyen valahol a meccs előtti pillanatokban, de sokan mégis az edzőt feszítenénk meg, pedig nem sok köze volt a dologhoz…

G. M. Valentine 2013.09.04. 15:30

Los!

pep_blog_hajjaj.jpg"Minden kezdet nehéz."

Ennél kifejezőbb mondatot nem is lophattam volna, hiszen tökéletes párhuzamot von a blog indulása és a Bayern Pep érájának kezdete között.

Jómagam 1995 óta vagyok Bayern drukker az az 18 éve, így már hivatalosan is nagykorú Bayern szurkoló lettem, ezért úgy gondoltam ideje elindítani imádott csapatomról alkotott képem virtuális kivetülését, na meg persze nehogy már csak a Fertig legyen az egyetlen, aki megmondja!

Szép kerek szám ez a 18, pont annyira szép, mint a 24 vagy a 37. Nem is foglalkozok ezzel tovább, induljon az érdemi munka!

Kommentekkel kapcsolatban nincsenek szabályok. Ezen a blogon szólás szabadság van kérem szépen, ergo mindent lehet mondani, amit szabad. :)

süti beállítások módosítása