Bár eltelt már több, mint egy hónap azóta, hogy a Zecke hadak kiszívták a vérünket a Signal Iduna Park gyepén, ennek ellenére úgy vélem, ez annyira fájó pont volt sokaknak, hogy most, amikor a kedélyek már lenyugodtak ideje újra feltépni a sebeket. :)

A meccsre a Bayern szurkolók általában két féle képen emlékeznek. Az emlékeket leginkább az határozza meg, hogy ki örül Pep-nek és ki az, aki mágián égetné el a katalán ördögöt. Én már most előre leírom, hogy egyik csoporthoz sem sorolom magam, abban az esetben, ha kényszerűen választanom kellene, akkor én bezony a Pep mellett kardoskodók táborát erősíteném, de erről még úgy is sok szó fog esni a blogon, szóval most ne foglalkozzunk vele.

A meccsről összességében nekem az a véleményem, hogy ellenére az elvárt Bayern győzelemnek és a pokol bugyraiban megélt kudarcnak, az eredmény majdnem reális.

nesztek! bemegkaphatjátok... azt most két évig hangotokat ne halljuk!

Nézzük csak meg ezt egy kicsit "sportszakmai" szemmel. Az egyik oldalon adott volt egy tavasszal triplázó Bayern, amely új edzőt kapott. A másik oldalon pedig ott a Dortmund, aki ezüstözött szezont hagyott maga után, de az edző maradt.

A helyzet az, hogy az elvárt Bayern győzelem önmagában szürreális volt. Hiszen új az edző, idegenben játszottunk és bármilyen fura is, hiányzott a csapat magja (Neuer, Dante, Scweinsteiger, Martinez, Ribery). Ezen játékosok hiányát nagyon megérezzük. Még egyikük-másikuk pótolható, de véleményem szerint ennyi hiányzóval nem bírunk. Azt pedig sokan elfelejtjük, hogy a BvB az a csapat, aki ellen az egész „álomszezonban” szenvedtünk. A bajnokságban két döntetlen, a kupában egy kiizzadt 1:0, a BL-ben pedig egy utolsó percekben született győztes gól. Itt megjegyezendő, hogy Arjen a Dortmundverő a szuperkupán is hozta a formáját és kanyarintott kettőt a méheknek.

Az első hiányzó, akit megéreztünk az Neuer volt. Emlékszünk ugye Starke bénázására. Itt persze jön a szöveg, hogy zavarta az a bizonyos védő, de eleve az egész támadás Starke hibájából indult, másrészről pedig egy labdát le kell tudni húzni és kész. Öt ember közül is, nem pedig egy védő közeléből. Az egy elbénázott pech gól volt, amit nyugodtan Starke kapus számlájára írhatunk. Ezek után nagyot küzdve Arjen a Dortmundverő kiegyenlített, majd újabb sokk ért minket. A Belga fejelt egy olyan öngólt belső védő létére, amelyet a legjobb centerek sem tudnak. A hátunkba kapott kés után egyből jött huszárvágás, amelyet Gündogan néven ismer a világ és a földre kerültünk. Ennek ellenére vert még egyet a Bayern szív és sikerült egy sebet ejteni a kullancsméhrajon Arjennek a Dortmundverőnek, de hiába volt mindez, mert jött a kegyelemdöfés, a végrehajtó pedig Reus volt. Kikaptunk 4:2 -re, amelyből két gólt nyugodt szívvel írhatunk a saját faszságaink rovatba. Egyébként 2:2 lett volna a történet, ami a helyzetet tekintve elfogadható.

kis buzi... :)

Összegezve Pep ide vagy oda, azt a meccset sem nem a spanyol sátán miatt veszítettük el, hanem saját magunk miatt és ez a katalán ördögnek is ugyan úgy fájt.

A személyes élményeim közül csak annyit emelnék ki, hogy nagyon vártam a meccset, de amikor a kommentátor elkezdte mondani a hiányzóinkat a következő (ma is felmutatható) üzenetet küldtem a tesómnak a rohadt okos telefonommal:

„nincs a fel csapatunk… rafinha a hatved… idegenben jatszunk. ezek elvernek minket mint jeg a hatart”

Az igazság az polgártársak, hogy szerintem a fent említett mondat mindnyájukban megfogalmazódott mélyen valahol a meccs előtti pillanatokban, de sokan mégis az edzőt feszítenénk meg, pedig nem sok köze volt a dologhoz…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.